A Bakonnyal jócskán van elszámolnivalóm. Először még 2009-ben a Happy Bike által szervezett Gázló 90 km-es távjába igaz belepusztultam, de teljesítettem, 1:0. Ezt követte a klubos társasággal egy gyönyörű helyeken menő, de szokásos erőhiányom miatt igen nehéz túra, ahol a Rómaifürdő-vízeséstől először megfutamodtam – a vízesés közelében legyűrt a tériszony, 1:1. Anikóval és az akkor 8 hónapos Samuval a Tési-fennsík montis teljesítménytúra 25 km-es távjából sikerült egy tökéletesen más útvonalú túrát alkotnunk, a hiányos jelzések miatt ugyanis úgy eltévedtünk, ahogy azelőtt soha, 1:2. A mostani alkalomról pedig elöljáróban annyit, hogy a végeredmény egyelőre 1:3…

A Budai-hegység legmagasabb pontján, a Nagy Kopasz hegyen 559 méteren lévő Csergezán-kilátó örökös kedvenceim közé tartozik. Tériszonyos lévén kedvelem a stabil kilátókat, ez pedig hatalmas, recsegés- és ingásmentes, bizalomgerjesztően vastag gerendákból áll, ráadásul gyönyörű vitorla alakja van, és a tetejéről csodálatos körpanoráma látható. Plusz bónuszként pedig nincs annyira tele gyalogosokkal a környék, mint a Budai-hegység belső részein. Az odafelé vezető útvonallal viszont bajban szoktam lenni, lévén egyedül a Csúcs-hegyen át Solymár felé vezető utat ismertem eddig, az pedig bemelegítésként már önmagában elég jó kihívás gyenge testemnek.

Montis teljesítményem még igen tág teret biztosít a fejlődésre, ezért ezen a hétvégén jórészt aszfaltos edző túrakörre került sor, a cél pilisvörösvári indulással Pilismarót volt odaát a hegyek túloldalán.

Az indulás a most már szokásossá vált murvás jelöletleneken Pilisszántó felé való csellengéssel kezdődött. Az eltévedés veszélye nem állt fenn, lévén ismét bennszülött túravezetőm nyomában haladtam, aki minden kis kavicsot ismer a környéken. :) Igazán kellemes ez az útvonal, mivel a nyílt részeken gyönyörű kilátás nyílik Pilistetőre és a környező hegyekre, máshol pedig ritkás, cserjés erdőszakaszokon halad át kis egynyomtávos ösvényként, könnyed köves részekkel, bemelegítésnek tökéletes.

A szántói buszfordulótól aszfaltos mászás következett Pilisszentkeresztre. A korábbi tolós próbálkozást követően most végre sikerült megmásznom ezt a (nekem) meredek púpot, ami a kék montis jelzés régről ismert aszfaltra csatlakozásához visz fel. Ennek egyetlen oka az volt, hogy egy teljes család (papa, mama, kisfiú) tolta fel ott a bringát az út szélén, ilyen körülmények között pedig nem engedte meg a büszkeségem, hogy én is leszálljak. Bőrlégzéssel és küllők közé csavarodó nyelvvel ugyan, de felértem. :D Innen előbb a Dobogókő felé vezető aszfalton mókuskerekezve (mármint csak nekem mókuskerék, túravezetőmnek nagytányér...) indultunk tovább, majd a csúcs tisztes ívben elkerülése érdekében újra a jól ismert erdészeti aszfaltúton találtuk magunkat.

Íme hát a legelső blogbejegyzésem. Még előttem sem teljesen világos, miért is döntöttem úgy, hogy nekikezdek. Talán azért, hogy egyszerűbb legyen visszaolvasnom, merre is mentünk pontosan azon a jó kis csalános túrán a Börzsönyben, vagy hogy egy klikkre megtaláljam a tavalyi Csergezán-kilátó túra képeit, de az is lehet, hogy egyszerűen kicsit exhibicionista vagyok. Jövő évben ilyenkor majd eldöntöm, addigra biztosan rájövök, remélhetőleg addigra sok százzal több kilométernyi bringázás lesz a lábamban és ennek megfelelően nagy számú poszt a blogon. :)